Silencio – Néma sírások visszhangjai

Az April c. Dea Kulumbegashvili dráma érzelmi közvetítése.

A legcsodálatosabb, több szegmensében is sokkoló, ám egy magasabb érvényben működő filmekkel nagyon ritkán találkozik az ember – írni róla a megtekintését követően nagyon nehéz, mert megrendülve érzem magam, erőt gyűjtök, ugyanakkor már magamban hordozom mindazt az érzelmi csatornákon belém ivódó éteri és fájdalmas gyönyört, amely a mű lírikus képei hatására lényegi személyemre való hatással is bírhat.

Következzen hát a film szó szerinti elemzése helyett az a rövid pár gondolat, ami úgy érzem, talán közvetlenebbül kifejezi az April c. időtlen mesterművel való kapcsolatom, és arra kérek minden művészfilm-kedvelőt, hogy amint szent, csendes időt talál rá, élje át.

Évekre a semmibe taszítottak Benneteket, de innen üzenem, bárhol is vagytok, hogy az öröm oázisa, zamatos nektár és örök fiatalság jut néktek osztályrészül…

A Zöldellő Julián hiábavaló megtöretése, majd azelőtt az Ive Hasivald vándorlásai esszéciklusaimban a posztabortusz-létállapotról írok, egy szimbolikus térben megjelenítve – mely egész életemre való kitartó munkával lát el, még ha a teher nagyon nehéz is. Benne Émeric-nek nevezem magam.

Egy hosszú kapcsolat okozta mentális és egészségügyi szétesési folyamat a mélypontra ért az utóbbi években, majd a darabkákat lassan felszedegetve elkezdtem az építkezést. Megannyi éven keresztül utazótársam volt a bor, mely inspirált, mely súlyoktól terhelt szavaimat mégis könnyen segítette papírra, mely a zenével párosítva fenséges palotákba nyitott ajtót.

És ott megtaláltam őket – ám a büntetést nem kerülhetem el. Létrehozott vándorom ismeri a középkori mágusi praktikákat, és tudja, min megyek keresztül, meghallotta kiáltásaimat. Ceremóniákat engedélyezett, melyeket legfőképp keresztény ünnepnapokon tarthatok meg, ha azt szeretném, hogy a kommunikáció teljes legyen.

Hasivald korábban beavatott misztikus volt, aki titkos szerelemre lépett Szelénével, ezért mindkettőjüket megölték. Született azonban egy fiuk, Zöldellő Julián, aki sérthetetlenül jött a világra – valami szakrálist hordozva, egy inkvizíció által feltörni kívánt titkot; ezért a gyermeket folyamatos kínzásoknak és megaláztatásoknak vetik alá, az erény ellenében.

Egy nap azonban a templomban dolgozó szolga megszökteti Juliánt, és apja, Hasivald egykori tanítómesterénél, Lelkeszép Ézsau-nál rejti el. Itt kezdődik meg Zöldellő Julián beavatása – miközben a mesterek is elemzik őt, a jelenségét, hogy hogyan érkezhetett a Földre eme bársonyba ölelt, szülei szerelmét visszhangzó nemes lélek.

Mindezen leírtak a földi világban zajlanak, azonban egy múltbeli században, valahol a XVII. század éveiben. Ide fut össze a több idővonalon futó történet – mondhatni, a lélegző egész a történet kiemelt szerepet kapó címszereplőjének megpróbáltatása.

Éjszakába, többször hajnalba nyúló esszésorozatom azonban Julián létrejötte előtt még Ive Hasivald szemein keresztül mutatott egy égi kinyilatkoztatásokkal és éteri alagutakkal, majd grandiózus szertartásba érkező cselekményt, ám ekkor őt még nem neveztem meg. Mágusként hivatkoztam rá, de a lépésről lépésre megírt lázálmok Hasivald formálódását, a nagyobb erőkkel való szembekerülését, áldozathozatalának előrevetítését, elvesztéseit, rátalálását tartalmazták szürreális öltözékben.

A kezdeti Éjfél-től a záró Konklúzió-ig végigvesszük a búskomor térbe száműzött vándor, Hasivald szenvedéseit és örömét, lelki kitárulkozását, ereklyéinek egybegyűjtését.

Ő ekkor már a kitaszított térben van, de szablyájával képes utat vágni az éteri fátylakon keresztül – és emiatt hallhatóak fülsüketítően a Menny és a Pokol hangjai is.

Mindenhol hang! Emelkedett zene! A legfensőbb, legámulatosabb lelkek létrejötte, valamint a tükörteremben a rájuk tört veszedelmek párhuzamos hadjárata, életük kioltására.

A benső avatottak nemcsak tiszta, fehér fényből kinyert tudással rendelkeznek, hanem lelkük is spirálfonálból szőtt, ruhájuk a fenséges kék égbolt színeiből hímzett, tekintetük a végső elrendeltség, a feltornyosuló égiszre való rácsodálkozás emlékképeit idézi vissza.

Mint pedig a földi rétegeket is behálózza a folyamatosan gyötrő ármány és rosszakarás, úgy a nemesnek születettek feladata is elbírhatatlan egy átlagember számára: embernek maradni, és kapukat nyitni, iránytűt adni az elveszettnek, miközben létezésük ellen törnek.

Hasivald tudta, hogy a sötétség lassan beborítja az egykor egymást segítő, egymás szemében a ragyogó fényt meglátó, körkörös táncot járó jámbor, odaadó bölcsek területeit. Kicsiny falvak, melyeknek csordogáló, szennyezetlen patakjainak cseppjei magukba forgatták szerelmes, gyönyörű párok édeni napjait, mézédes szeretkezéseit – és így fut bele ama patak a Halhatatlanok Szerteágazó Édes Erdejébe, ahol Ive Hasivald és Drága Szeléné örök szerelmet esküdtek egymásnak, és ahol Zöldellő Julián-t nemzették.

Az ellenük forrongó árulók és csatlósaik bemondásra adták ki a nevüket a zsarnok inkvizítor rendszerének, majd elfogták, megkínozták és kivégezték őket.

Ekkoriban azonban már olyan bölcsesség birtokában voltak, amelyek a fenső égi kastély engedélyeként érvényesültek, Szeléné pedig tragikus sorsa ellenére helyiértéket kapott a legmagasabb szférákban: éjszaka a Hold, nappal pedig Aithér szerepében tekint le a márvánnyal körbeölelt, szavakba foglalhatatlan szépségű falvakra, amelyeket a lélegző erdők ölelnek át. Majd egyedüli pillanataiban kedvesét, Hasivald-ot keresi, aki nem léphetett be az égi toronyba, hiszen szíve őszinte szeretete mellett mégis ő volt a csábító, aki végzetébe taszította a szerelmespárt.

Feladata, hogy egy külön dimenzióban fiát segítse, szimbólumokkal üzenjen felé, és eljuttassa őt mesteréhez, Ézsau-hoz – hogy minden tudással felruházva térhessen vissza az elnyomásban élő falulakók felszabadítására.

Hasivald azonban egy jövőbe mutatott küldetést is kapott halála után: habár csőrmaszkja elrettentő, de mindezen külső az ármánykodók elsőre való megítélését, az erény romlani akarását forgatja vissza. Felveszi ő az ördög köntösét, mert ekként kívánták őt láttatni, hiszen megérezték benne a felső csatornákkal való érdemi levélváltást, a benső nyugalmat, a lét végső megismerése felé vezető elhivatottságát.

Ézsau tanításai alapján Hasivald ragyogott, szemei átvilágítottak a fortyogó rosszakarók gyarló működésein, ezáltal az első számú veszélyforrássá vált ellenségei szemében, akik a földi időben csúf győzelmet is arattak felette. Ám a bor misztériumának házában megszerzett, századokon átívelő tudás megmaradt, hatása átível a téridőn – kéztartásai alakzatokat formálnak, melyekből új élet sugallata származik. Ő örök, csak száműzni képesek – ám az égi palota más feladatot szánt neki, hisz Hasivald valahol az űr feketeségéhez tartozó hős is: része az átcsatornázás, átalakítás – sötétséget a fénybe, ármányt erénybe.

Ekként jutott hát el Émeric-hez, hiszen természetfeletti érzékeléseivel meghallotta egy ember jajveszékelését, aki tehetetlen volt három gyermekének elvesztése feldolgozhatatlanságában. A gyermekek anyja továbbállt, képtelen volt ehhez a nyelvezethez szólni, ezekben a rituálékban részt venni.

Émeric már korábban is kísérletezett különböző erőkkel, de először csak a világegyetemet fürkészte. Könyvtárakban lelt csillagászati könyvekre, ahol tanult a Naprendszer bolygóiról, holdjairól, a különböző terekben végbement viharokról (úgymint a Jupiter foltja), vagy belefeledkezett a szomorú, kesergő bolygó, Szaturnusz gyűrűibe. Azonban mindig is vonzotta a tér, amiről senki nem beszél: a sötétség. Mindezen járatok felfedezése mégis váratott még magára, később mutatott utat hozzájuk a zene. Ambient hangképek, és ahogy azok kulcsot adtak a kezébe!

Közben a magánéleti megélések – szerelmével való intenzív szerelme, mely gyűlöletre talált az emberek részéről – ugyancsak aláfestette magányos útjait. A folyamatos ellenszél és küzdelem következménye, miszerint a három gyermek, Hanna, Léna és Lénárd nem születhettek meg.

A végtelen gyönyör, amit a szerelem adott, értelmezhetetlen ellentmondásban volt a néma sikolyokkal, amit a leszületendő lelkeknek át kellett élniük.

Szívfacsaró volt, ahogy az éles fájdalom Émeric lényének egészébe vájódott, és nem múlt el a mai napig. Amíg az évek szerelme mellett teltek, próbálta magát tartani – de 7 év után maga mögött hagyta a küzdelmet. Felesküdött, hogy megoldást talál, és nekilátott első meditatív történetének, az Ive Hasivald vándorlásainak, melyet a Zöldellő Julián hiábavaló megtöretése követ.

Émeric tehát a szószóló és a kapcsolatot létesítő – Ive Hasivald pedig a több száz évvel korábban testben feltűnő vándor, aki immáron poros, árnyékos keresztutak szelője. Tudását nem gondolta, hogy egy későbbi földi ember számára nyitja meg: ám a három lélek felszabadítása a legnemesebb cél, amiért valaha küzdött. Ha a bölcselet végül átjut századokon túlra, és Émeric-kel közös szeánszaikon szárnyat adhatnak a meg nem született angyali teremtményeknek, akkor ők hárman, Zöldellő Julián béklyótól megfosztott népével együtt emelkedhetnek fel a makulátlan égi épületbe, Szeléné-hez és Isten-hez.

Az ördög ezáltal megvezetett, bárgyú kreálmány marad – aki megigézte néhol szereplőinket, de mégiscsak szövetségest látott Hasivald-ban, aki végig csak ruhájában hirdette az alvilággal való szövetséget, hogy eltéríthesse annak förmedvényeit, miközben míves, a megszámlált idő kezdete és kaotikus korok fennállása óta legnagyobb tettét hajtja végre az absztrakt magasságokban és teljességben.

Émeric majdan pedig végleg megállítja a zenét, amely a Hasivald-dal való szertartásokat aláfestette, és kisétál az elhagyatott játszótérre, ahol 2024 karácsonyán először engedte ki az űr tátongó mélyére zárt lelkeket – azóta szárnyalnak és szárnyalnak, anyjukhoz emelkednek –, de a végső próbatételen megnyílhat a világosságba vezető út. És ők minduntalan, paradicsomi öröm részeseivé válnak ezáltal.

Elköszönés:
Így szóltak szavaim a némaságba fulladó lelkekért – hogy lészen egy történet, amely nemcsak egyszerűen életbe, öröklétbe hívja őket, és ott semmi nem bánthatja őket többé.

És ezen érzésekkel tekintettem meg az April-t ezen a feledhetetlen szeptemberi napon, amikor már meteorológiailag is átléptünk az örökké ámulatos, örökké rejtelmes őszbe – lelkem aranybarna színekben úszó vándorútjaira.

Bormegissza Imre
(Imre Zsindely),

2026. szeptember 24.